Kezdőlap 2017. április 25. kedd 08:37

Versmondó est PDF Nyomtatás E-mail

 A Szendrőládi Népfőiskolai Egyesület ez évi első rendezvényére január 26-án délután 15 órától került sor, a Magyar Kultúra Napja alkalmából.


Az Egyesület ezen alkalomból „Versmondóestet” hirdetett, melyre óvodások (7 fő), alsó-, (11 fő) és felső (14 fő) tagozatos iskolások és felnőttek (7 fő) jelentkeztek. (összesen 39 fő)

A rendezvényt Béres Lászlóné az SZNE elnöke nyitotta meg, a meghívott vendégek közül külön köszöntötte Lukács Andrást a megyei közgyűlés tagját, Benke András és Benke Kinga lelkészházaspárt, valamint Rőczei Andrásnét a helyi általános iskola igazgatóhelyettesét, valamint köszönetét fejezte ki mindazok felé, akik elfogadták az Egyesület meghívását és tiszteletüket tették, mivel közel 120 érdeklődő vett részt az eseményen.

Megnyitó beszédében megemlékezett Kölcsey Ferencről, az általa megírt Himnuszról „a magyar nép nemzeti imádságáról”. Elmondta, hogy ezzel kapcsolatban egy kiállítási sarkot is berendeztek a teremben, melyet minden érdeklődő megtekinthet.
1993. óta ezen a napon tüntetik ki a pedagógusokat is, beszédében Horkay László ref. tanár ars poétikáját idézve („Legyen példa a rábízott ifjak előtt a beszédben, a magaviseletben, a szeretetben, a lélekben, a hitben, a tisztaságban.”) a község intézményeiben dolgozó pedagógusokat is köszöntötte.

Ezután a résztvevők közösen elénekelték a Himnuszt, majd megkezdődött a Versmondóest.
Ezen az estén szinte mind felvonultak a magyar irodalom klasszikusai Csokonai, Petőfi, Arany, Ady, József Attila, Csukás István és még sorolhatnánk, de voltak olyan résztvevők is, akik saját versüket mondták el.
Ezek a versek mély gondolatokat ébresztettek a résztvevőkben, az előadók tanulhattak egymástól, kicsik a nagyoktól, nagyok a kicsiktől művészetet, átélést.
A Versmondóest utolsó előadója a Szendrőládi Nyugdíjasklub Énekkara volt, Petőfi Sándor „Távolból” c. versének megzenésített változatát adták elő.

„A mai napra nagyon érvényes, az a mondás, amit olyan sokszor mondunk mosolyogva egymásnak, hogy kellenek az ünnepnapok mindenhová”ezekkel a szavakkal kezdte záróbeszédét Lukács András.
„Kellenek az ünnepnapok” mondta, hogy ilyen örömteli, gondolatébresztő eseményen vehessünk részt, ahol a meghatottságtól könnyeikkel küszködő embereket látunk, ahol az élet nehéz napjait élők arcára mosolyt fakasztanak az előadók.
Gratulált a szervezőknek a Magyar Kultúra Napja alkalmából megrendezésre került kiemelkedő és színvonalas rendezvényhez és reményét fejezte ki, hogy még sok ilyen hasonló esemény lesz Szendrőládon a Szendrőládi Népfőiskolai Egyesület szervezésében.

Béres Lászlóné megköszönte a gyerekeknek és a felnőtteknek a versmondást, majd újra a színpadra kérte a résztvevőket, hogy könyvjutalommal és az eseményről kiállított emléklappal köszönje meg az Egyesület a rendezvényen való szereplésüket.
Utalást tett az ősz folyamán Wass Albert emlékére megrendezésre kerülő nemcsak helyben, hanem a Bódva völgyében is meghirdetni kívánt szavalóversenyre, ahol reméli ismét találkozhatunk a versmondókkal.

Elmondta, hogy mindenkit szeretettel várnak a Népfőiskolai Egyesület következő rendezvényeire, melyek többségében a „A Biblia Éve 2008” programsorozat keretében fognak zajlani.

A rendezvényen megjelenteknek az Egyesület egy kis vendéglátással kedveskedett, mely alatt alkalma volt a jelenlévőknek megosztaniuk egymással gondolataikat, észrevételeiket az estével kapcsolatban.
 
 
Következő >

Ma 2017. április 25. kedd, Márk napja van.

Önkormányzat
Álláshirdetések
Közérdekű adatok
Közadatkereső
Községháza
Képviselő testület
Ügyintézés
Bizottságok
Elérhetőségek
Pályázatok
Üvegzseb
Közbeszerzés
Rendelet-tervezetek társadalmi egyeztetésre
Időközi választások
Választás, népszavazás
Depónia építés
Választás 2014.
Helyi adók
Közadatkereső

Tárhely Eger, Online marketing Eger, Webfejlesztés Eger, SharePoint Eger, Weblap készítés Eger, Honlap készítés Eger, Webáruház készítés Eger, Webdesign Eger, akadálymentesítés, akadálymentes honlap, akadálymentes weblap, weblap sablon, honlap sablon, honlap sablonok Pécs állás, állás Pécsen, Pécs munka. bicskeallas.hu salgotarjanallas.hu gyulaallas.hu Gyongyosallas.hu KaposvarAllas.hu EsztergomAllas.hu Hírlevél küldés kuponok
Google PageRank

© 2017 www.szendrolad.hu
Joomla! egy GNU/GPL Licensz alatt kiadott szabad szoftver
IT-Nav Hungary :: Online marketing :: Webdesign :: Honlap fejlesztés :: Webáruház készítés :: Tárhely :: Domain név bejegyzés :: SharePoint