Kezdőlap 2017. április 25. kedd 08:37

Keresztutat jártak Szendrőládon PDF Nyomtatás E-mail
 2008. március 14-én Szendrőládon már kilencedik alkalommal indultak útnak a résztvevők, hogy Jézus kálvária útját, azaz a Keresztutat bejárják.

Először 2000-ben került sor erre az eseményre, a menet Jézus kínszenvedésének és keresztrefeszítésének emlékére tizennégy állomáson keresztül járja be a keresztutat.


Az esemény egyházi szempontból ökumenikus, hiszen a római-, és görög katolikus, valamint a református felekezet tagjai is képviseltetik magukat.

A keresztút első állomása a Szent Kamill Idősek Otthona udvarán van, hogy az otthonban lakó idős, beteg és elesett emberek is részesei lehessenek a kálvária út megtételének, segítve ezzel lelkiségük megerősítését.
Innen a menet végig halad a falu több pontján megjelölt állomásokon, és végül a szendrőládi „Kecskés dombon” kilenc évvel ezelőtt felállított keresztnél ér véget.

A hagyományoknak megfelelően állomástól-állomásig más-más csoport és közösség tagjai viszik vállukon a keresztet.
Az eseményen részt vesznek a római-, görög-, és református egyházközségek képviselői és tagjai. Szendrőlád Község Önkormányzatának vezetői, képviselő testülete és dolgozói, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat képviselői, a római katolikus egyház Rózsafüzér Társulata, a református egyház Nőszövetsége, a szendrőládi fiatalok és a hittan oktatásban résztvevő gyermekek, a Cursilliós mozgalom tagjai, a Kamilliánus mozgalom tagjai, a Szendrőládi Népfőiskolai Egyesület tagjai, az Idősek Klubjának tagjai, a Szendrőládi Nyugdíjasklub tagjai.

A szervezőket nagy boldogsággal tölti el, hogy évről évre nő a résztvevők száma, sokan rokonaik, barátaik, ismerőseik által jutnak el erre az eseményre.
 
 
< Előző   Következő >

Ma 2017. április 25. kedd, Márk napja van.

Önkormányzat
Álláshirdetések
Közérdekű adatok
Közadatkereső
Községháza
Képviselő testület
Ügyintézés
Bizottságok
Elérhetőségek
Pályázatok
Üvegzseb
Közbeszerzés
Rendelet-tervezetek társadalmi egyeztetésre
Időközi választások
Választás, népszavazás
Depónia építés
Választás 2014.
Helyi adók
Közadatkereső

Tárhely Eger, Online marketing Eger, Webfejlesztés Eger, SharePoint Eger, Weblap készítés Eger, Honlap készítés Eger, Webáruház készítés Eger, Webdesign Eger, akadálymentesítés, akadálymentes honlap, akadálymentes weblap, weblap sablon, honlap sablon, honlap sablonok Pécs állás, állás Pécsen, Pécs munka. bicskeallas.hu salgotarjanallas.hu gyulaallas.hu Gyongyosallas.hu KaposvarAllas.hu EsztergomAllas.hu Hírlevél küldés kuponok
Google PageRank

© 2017 www.szendrolad.hu
Joomla! egy GNU/GPL Licensz alatt kiadott szabad szoftver
IT-Nav Hungary :: Online marketing :: Webdesign :: Honlap fejlesztés :: Webáruház készítés :: Tárhely :: Domain név bejegyzés :: SharePoint